Címke: bad seo

Google kereső, keresőoptimalizálás

Google kereső, keresőoptimalizálás

Korábban több különböző módon működő keresőmotor volt, mára szinte teljesen eltűntek a konkurens kereső motorok, szinte csak a Google kereső és a Bing kereső mondható még számottevőnek. Persze említhetnénk külön a Yahoo keresőjét, de az gyakorlatilag összeolvadt a Binggel. Ezen kívül orosz fejlesztésként a Yandex, és pár Kínai próbálkozás ismert, de egyelőre a tapasztalat azt mutatja, hogy ezen fejlesztések, kereső motorok nem képesek számottevő potenciált képezni a Google keresőjével szemben.

Ebből talán jó látszik, hogy a legfontosabb a fenntartásaink ellenére is, a Google-ben való jó szereplés, tehát a Google keresőoptimalizálás. Azt hiszem elég közismert már ez a piaci helyzet, így a weboldal tulajdonosok is tisztában vannak ezzel.

Mit jelent a keresőoptimalizálásban, a Google kereső optimalizálás?

feature-seo-1Egyrészt úgy gondolhatjuk, hogy leegyszerűsíti a keresőoptimalizálással foglalkozók munkáját a helyzet, másrészt úgy dönthetünk, hogy a keresőknek készíttetünk weboldalt. Így sokan dönthetnek olyan cégek, vállalkozások mellett, akik a greyhat seo vagy blackhat seo (szürke , fekete keresőoptimalizálási módszerek) alkalmazását előnyben részesítő, így olcsóbban, gyorsan, hatásosabban dolgozó seosokat bíznak meg a weboldaluk, webáruházunk kereső optimalizálásával.

Vállalkozásunk keresőoptimalizálásban nagyon jó eredményeket mutat fel az “autógumi” piacon. Ezen a piacon nagyon sok feltörekvő vállalkozás igyekszik az általunk hosszú távon elért eredményeket lemásolni, igyekeznek, gyorsan utolérni a weboldalaink által elért eredményeket. Van, hogy ezek az új weboldal tulajdonosok, nagyon sok pénzt kifizettek keresőoptimalizálással foglalkozó cégeknek. Két nagyon ígéretes weboldalt pl. pont egy ilyen fent említett, blackhat seo-t alkalmazó vállalkozás tett tönkre. A kereső találati listáján előkelő helyen szereplő weboldalakat először felrepítette a kereső elejére, majd egy hirtelen lendülettel több száz helyezést visszaminősítette a google kereső. A raktáron bent ragadt autógumik, a több milliós raktárkészlet vallotta kárát a rosszul kiválasztott keresőoptimalizáló cég kiválasztása.

Miért történhet meg ez?

Egyrészt azért, mert rossz, hibás módszerekkel igyekeztek a weboldalt jobb pozícióba juttatni, másrészt azért, mert a egyeduralkodó lett a Google kereső és aki nem található meg benne, az csak reklámért cserében kapható tőlük forgalmat.

Tehát mindenképp a legfontosabb a keresőoptimalizálásban, hogy a keresőknek, 
gyakorlatban, hogy a Google iránymutatásának megfelelő weboldalt készítsünk.

Kik a SEO résztvevők keresőoptimalizáláskor?

Mikor belekezdünk egy keresőoptimalizálásba, tudnunk kell kikre lesz szükség a feladathoz. Tudnunk kell, hogy egy hosszadalmas, türelmet igénylő feladat a weboldal SEOzása, sok résztvevős feladat. Bár általában csak havi pár órás munkával jár, de pont ezért fontos a SEO résztvevők tisztázása, mert egy-egy folyamatnál az együttes “jelenlétre” lesz szükség.

Tehát a SEO, Google keresőoptimalizálás résztvevői:

  • Weboldal tulajdonos, szakmai támogató – a keresőoptimalizálásban a weboldalhoz tartozó szakmaiság támasza
  • Weboldal készítője, üzemeltetője – a seo szakember által javasolt módosítások elvégzéséhez szükséges
  • A keresőoptimalizálási szakértő – aki a seo szakmai feladatai fogja össze, irányítja a folyamatokat, javaslatokat tesz, jelentést készít a tulajdonosok felé az eredményekről
  • Weboldal tesztelők, látogatók, analízisek, statisztikák – mindaz a személy, eszköz, ami támogatja a seo folyamatát, valamilyen mérési pontok alapján külső szemszögből vizsgálja a munkát.

Természetesen az egyes elemek azonos személyeket is takarhatnak, de célszerűen a 4. csoport tagjai lehetőség szerint mindenképp külső, függetlenek legyenek, hogy a keresőoptimalizálás jóságáról helyes képet kaphassunk.

 

 

PPC kampány a keresőoptimalizálásban

PPC kampány a keresőoptimalizálásban

Bár egyértelműen nem lehet megállapítani, de a PPC – avagy Pay per Click – kampányok nincsennek kedvező hatással a keresőoptimalizálásban. A PPC kampányok arról szólnak, hogy fizetünk a megjelenésért. A keresők ugyanakkor azt mondják, hogy azért nem részesítenek előnyben weboldalt, ha fizet.

Ebből azt a kövekeztetést lehet levonni, hogy gyakoGoogleSearchResultsrlatilag ha nincs is negatív keresőoptimalizálási hatása a PPC kampányoknak, de az mindenképp kijelenthető, hogy semmilyen pozitív keresőoptimalizálási hatása nem lesz.

Mi az és mire való a PPC kampány?

A PPC kampányok egyik elterjed Google által kidolgozott változata az AdWords kampány. Ez a megoldás csak arra való, hogy pénzért cserébe látogatót, vásárlót vegyünk az oldalunkhoz. Bizonyos mértékig talán ismertebb lesz a weboldalunk, de csak a kampány ideje alatt.

 

Keresőoptimalizálási tippek

Keresőoptimalizálási tippek

keresooptimalizalas-SEOPár egyszerű keresőoptimalizálási tipp, a weboldal optimalizáláshoz, jó helyezés eléréséhez:

  • Amennyiben helyi érdekeltségű a vállalkozás, üzlet, akkor célszerű ilyen helyi üzleteket megjelenítő, támogató oldalakon szerepelni. Ez akkor is sokat segíthet, ha egyébként a weboldalon nem sok keresőoptimalizálást végeztünk el. Ilyen lehetőség a Google Local Business megoldása. A Bing és a Google is nagyon kedveli az ilyen megjelenést. A Google oldala: Google Places for Business
  • Frame, Flash, Javascript használata. Bár egyre jobban képesek a kereső motorok a frame, flash és javascript oldalak feltérképezését megoldani, de ezek elhagyásával, vagy alternatív feltérképezési módok megadásával segíthetjük oldalunk megismerését, és megerősíthetjük, növelhetjük a keresési találatok közötti helyezését. Segíthetjük a csak ilyen módszerekkel elérhető oldalak indexálást oldaltérkép használatával. Arra azonban figyeljünk, ha csak az oldaltérképről érhető el egy oldal, azt veheti a kereső rejtett, vagy csak az ő részére készített oldalnak is.
  • Nagy dinamikus oldalak készítése. Az ilyen nagy, sokszor az URL-ben speciális karaktereket alkalmazó linkekből álló weboldalak feltérképezése hosszú folyamat lehet. Bizonyos esetekben a hirtelen nagy számú “új” oldal beküldését a kereső “támadásnak” foghatja fel és emiatt lassabban térképezheti fel, vagy esetleg figyelmen kívül is hagyhatja.

Keresőoptimalizálási figyelmeztetés

Általánosságnak tűnhet a leírás, de nagyon fontos, mikor keresőoptimalizálunk egy oldalt és egy egyébként is nagy dinamikus weboldalhoz további keresőoptimalizált linkeket kívánunk készíteni, akkor véletlenül tartalom duplikációt és kereső támadást is végrehajthatunk, ha rossz seo megoldást választunk.

 

Néhány gondolat a valóban rossz SEO-ról

Néhány gondolat a valóban rossz SEO-ról

Szeretném azt gondolni, hogy a Google és a többi keresőmotor fejlesztése is afelé halad, hogy természetes linkeken keresztüli kapcsolatot többre értékelje, holmi keresőmotor módján működő link farmokra feltett link erdőnél. Ezen elvárás nyilván a legjobb megoldás lenne, de a számtalan manapság elfogadott módszer ez ellen dolgozik. Még mindig nagy előnyben vannak a rossz SEO-t alkalmazó megoldások, de talán egy egy-egy frissítéssel sikerül a számuk csökkenteni, az értékük, hitelük visszaszorítani.

Azért beszélnék a rossz SEO gyakorlatokról, hogy felnyissuk a szemét pár embernek, hogy ne támogassák az ilyen módszereket. Sok esélyem nincs, hisz, nagyon erős marketing áll a különböző black hat technikákat alkalmazó cégek mellett, és sok a meggyőzhető ember, aki gyorsan szeretne eredményt elérni. Most főként a link farmok, link gyűjtemények, ezen belül is az olyan, nem szerkesztett gyűjteményekről lenne szó, amikor automatikusan lehet linket bejuttatni egy link gyűjteménybe.

A google kifejezetten küzd az ilyen és hasonló gyűjtemények és link farmok ellen, mert a természetes linkeket a tömeg folytán is könnyen a háttérbe szorítják.

Mi az amiről felismerhető egy rossz SEO-t alkalmazó cég ajánlata, mire figyeljünk oda, hogy egy kedvezőnek tűnő ajánlat végeredménye ne az legyen, hogy az oldalunk hátra kerül a kereső ranglistában, vagy akár ki is kerül a keresési találatokból.

Bejegyzés többszörözés

Ez egy olyan eszköz, amely egy egyszer megírt cikkből a szavak, kifejezések cserélgetésével automatikusan gyárt új bejegyzéseket, amelyek aztán több helyen megjelennek, ezzel erősítve a forrás cikk erejét. A kereső ez alapján azt gondolhatta, hogy ez egy valódi bejegyzés, amely nagyon értékes, tehát nagyon erős SEO hatással bírt.

Profil linkek

Szintén egy automata programmal nagyon gyorsan képesek voltak több száz fórumon és weboldalon regisztráció létrehozására, ahol a profil nyilvános, így az ott elhelyezett linkek számossága sokat lendíthetett egy weboldal ismertségén és értékén. A robot program a különböző capcha kéréseket megfejtve is képes volt regisztrálni. Egy ismert ilyen termék a SPAM fórumokon a Xrumer.

Link piramisok, link körök

Tipikus megvalósítás, hogy létrehozna összekapcsolt weboldalakat, pl. wordpress, tumblr és hasonló blog oldalakat, és ezek segítségével, közösen igyekeznek egy adott oldalra irányítani a pagerankot. Ezen megoldások másik hátránya, hogy általában nagy alacsony színvonalú tartalmakkal rendelkeznek, így nem tudnak általában igazán nagy növekedést elérni. Természetesen, ha a keresők ezt felfedezik, akkor a büntetés és visszafokozás ettől nagyobb lesz.

NoFollow linkek

Itt szerepeltetném a listában a google egyik fontos kérését, miszerint a blogokban, fórumokban, de akár a weboldalakon is a linkeket a rel=”nofollow” attribútummal lássuk el. Egyrészt nekünk és a keresőnek is nagy segítség, hogy a kereső robotot nem küldjük el az oldalunkról egy másik weboldalra, mert ezzel lassíthatjuk az oldalunk feltárását. Másrészt az előzőekben említett SPAM technológiák visszaszorításában is nagy lépés lehet. Ugyanis nem lesz érdemes használatlan fórum profilokat gyártani, így lassan csökkenhet ennek a forgalomnak és technológiának a hatása.

Blog megjegyzések

Visszatérve az automata rossz SEO megoldásokra, ha a robot regisztrált a fórumba, blogba, akkor onnantól a beállított aláíráson keresztül már terítheti a SPAM linkeket, ezzel akár használhatatlanná téve az egész blog oldalunk. Ezen aláírás linkeken keresztül körbe vezetik a weboldalaikon, amelyet aztán link körökhöz felhasználhatnak.

Ping szolgáltatások

A többek által ismert ping szolgáltatás célja a kereső figyelmét felhívni, ha az oldalunkon új bejegyzés történt, vagy tartalom változott. Ezen megoldás felhasználásával meghamisított címekre hívhatják a keresőt.

Hivatkozó SPAM hívás

Az előző technikán alapulva azt a megoldást jelenti, mikor egy hamis hivatkozáson keresztül a ping szolgáltatást kihasználva, gyakran hívja a keresőt az oldal megtekintésére, amivel jelentős forgalmat tudtak generálni az oldalnak.

Link farmok

Végezetük a link farmos megoldás. Ilyen lehet, az automatikusan, vagy keresőből összegyűjtött nagyon sok linket tartalmazó oldal, vagy olyan link gyűjtemény, amely ellenőrzés nélkül enged automatikusa megjelenni linkeket. Ez alkalmas linkek többszörös megjelenítésére, tömeges, akár rosszindulatú linkek elhelyezésére. Ezen keresztül leronthatja oldalunk renoméját.

Remélem, hogy akár kis mértékben hasznosnak fogják találni az írásom és segít Önöknek is, hogy ne ilyen rossz SEO megoldásokat válasszanak, hanem igazi, megbízható keresőoptimalizáló társaságra bízzák a weboldaluk népszerűsítését.