Címke: keresőoptimalizálás

Oldal, weboldal duplikáció

Oldal, weboldal duplikáció

A keresők egyik elsőként felismert javítási igénye volt a duplikációk megszüntetése a találati listákban. Az ősidőkben a keresőoptimalizálás egyik jól működő módja volt, hogy jó minősítésű tartalmakat másolva volt lehetőség jó eredményeket elérni.

Ennek a másolásnak a módja bizonyos oldalak másolása mellett, akár teljesen azonos weboldalak működtetése szintjéig terjedt.

A Google első nagy csillaghullatása

Ahogy a Google kidolgozta a duplikáció ellenes metódusait, és ezeket betette a kereső motorjaiba, hirtelen nagyon sok jól működő, nagy weboldal tűnt el a süllyesztőben. Sok, addig sikeresnek számító weboldal fejlesztő weboldalát nyilvánította a kereső duplikált tartalomnak, és tüntette el teljesen a keresési találatok közül, vagy csak nagyon hátra sorolta.

Megtörténhet ez most is?

Igen, természetesen ez a fejlesztés továbbra is benne van és lesz a kereső motorban, így bármikor megtörténhet, hogy az esetleges duplikált tartalmunk miatt nem tudunk megfelelő szinten fejlődni.

Mi számít duplikációnak, mire vigyázzunk

Domain név körüli duplikáció

Az első, leggyakoribb, de szerencsére nem túlságosan nagyon büntetett duplikáció amikor a www és www nélküli weboldalon ugyanazon tartalom látszik, és erről nem nyilatkozunk. Mi a teendő?

Csak az egyik formátumú domain nevet használjuk. Pl. a www-s nevet alkalmazzuk, akkor a www nélküli hivatkozásokat át kell irányítani a www-s linkekre. PL. .htaccess segítségével könnyen meg lehet oldani. Nagyon figyelni kell rá, hogy 301-es kóddal történjen meg az átirányítás: keresőbarát továbbítás nem www-s linkről www-s linkre.

URL, link, oldal duplikáció

Részben a domain név szintű duplikáció is kezelhető, de főként az egyes linkek duplikációját szoktuk megoldalni a canonical url használata. Ez akkor merülhet fel, ha egy terméket pl. egy webáruházban több féle linken kereszül is elérhetünk, akár épp a keresőoptimalizálási elgondolásunk alapján. Ekkor a több azonos tartalmú oldal is duplikációnak számít. Ezt a duplikációt lekezelhetjük, ha megadjuk a keresőnek, hogy ez pontosan melyik oldal. És melyik a fő változat.

A canonical url megadási példája:

<link rel="canonical" href="http://www.example.com/book/scifi/isaac-asimov/foundation" />

 

 

Webergonómia – a flash használata

Webergonómia – a flash használata

Az első számú webergonómiai törvény: “Ne törd a fejem!“.

Talán köztudott, hogy a flash megoldásokat a keresők nagyon kis mértékben tudnak értelmezni. Maga a flash megoldás nem is igazán arra a célra lett kitalálva, hogy a weboldal szerves, működő részét részét alkossa. Egy időben nagyon elterjedt mégis a flash menük, főcímek, logók flash animációs megoldása. Még manapság is sok weboldallal találkozhatunk, amely flash menüt tartalmaz.

Mi is a flash?

FlashBlocked-webpageA Flash eredetileg egy egyszerű animáció-szerkesztő programnak indult, mára azonban egy komplex platformmá fejlődött, amely egyaránt alkalmas mobil tartalmak, interaktív bemutató vagy akár weboldalak készítésére. A technológia gyors elterjedésének több oka van, például hogy megjelenésekor úttörőnek bizonyult a dinamikus tartalmak kezelésében. Ma már szinte minden felhasználói számítógépen megtalálható, mert a legtöbb böngészőprogrammal és elterjedt felhasználói operációs rendszerrel kompatibilis. Viszonylagos kis mérete és egységes, megbízható megjelenése a legstabilabb kliens oldali interaktivitást biztosító technológia a webes fejlesztések területén. A webes tartalmak jó része, és számos szolgáltatás ma már elképzelhetetlen lenne Flash (vagy a lassan megjelenő alternatívái) nélkül.

Ugyanakkor a Flash kliensoldali lejátszóprogramja korántsem tökéletes, például nem megfelelően optimalizálták a benne található ún. video codec-eket, így rendkívül erősen leterheli a kliens számítógépet. Ez például több, a közelmúltban, vagy napjainkban debütáló netbook-on is érezhető hátrányokat okoz a felhasználónak. Az Adobe ráadásul nem szívesen portolja a lejátszót új platformokra, például az Apple iPhone első generációs tagjai is kénytelenek voltak nélkülözni, és ez sok tucat, még ma is kapható okostelefonra és PDA-ra is igaz. Hátrány továbbá, hogy a Flash-ben prezentált weboldalak tartalmait nem képes egyik keresőrendszer sem indexelni, így nem jelennek meg azok a találati listákban. Biztonsági problémák is gyakran előfordulnak a Flash lejátszóban, amelyekre legtöbbször elkészül a javított változat, azonban az Adobe nem alkotott még szabványos és működő implementációt a friss változatok gyors és késlekedésmentes terjesztésére. Továbbá, kizárólag Flash felhasználásával nehézkes adatbázissal és további komponensekkel üzemelő weboldalt fejleszteni, mert a Flash mint önálló HTML-objektum, sok áldozat árán hozható csak össze szerveroldali megoldásokkal, mint amilyen a PHP.

Flash tartalmakkal sok millió weboldalon találkozhatunk, és a Flash ma már nélkülözhetetlen eszköze az interaktív, látványos és szórakoztató web-nek.

A bejegyzés alapja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Adobe_Flash

Milyen feltételeket kell elfogadnunk, ha használjuk a flash megoldásokat

Ahogy az előző bekezdésben is olvashattuk a flash-t alapvetően animáció készítésre találták ki. A keresőmotorok nem képesek feltérképezni a flash által előállított tartalmakat. Csak azon felhasználhatókhoz juthat el, akik böngészője támogatja a flash lejátszását, esetleg az a verzió, ami a böngészőjükben van, megfelelően megjeleníti az általunk készített animációt.

Nagyon fontos még ezek mellett, hogy a flash nagyon elterjedt a hirdetések, spam készítők körében, valamint többször biztonsági hibák lehetne bennük, amely kellemetlenséget okoz a felhasználóknak, vagy csak a kis teljesítményű gépük, internet kapcsolatuk miatt a flash túl nagy terhelést okoz. Ennek következtében sokan használnak flashblock, adblock bővítményeket a böngészőjükben, ami blokkolja a flash automatikus lejátszását.

Feltételezhetjük tehát, hogy amennyiben flash technológiára alapuló weboldalunk van, azzal bizonyos mértékben csökkentjük a látogató számát, és hátrányosan érint minket a keresőből érkező találatok számában is.

Hogyan akadálymentesítsük a flash-re alapuló oldalunkat

Amennyiben a keresőoptimalizálás a cél, jobb helyezést akarunk elérni oldalunkkal, akkor semmiképp ne használjunk flash menü-t az oldalunkon. Pár csillámlásnál, animációnál fontosabb az, hogy aki nem használ flash plugint, vagy tiltja a működését, az is el tudjon navigálni az oldalon. Ezen felül a kereső motorok, akik a legnagyobb fogyatékossággal élő látogatóink közé tartoznak, képesek lehetnek az oldalunk bejárni.

Flash menü helyett használjuk ki a css által biztosított megoldásokat: például linkek esetáben a :hover eseményt. Esetleg, ha mindenképp valami szép, mozgó menüt szeretnénk, akkor a jQuery megoldásokkal tudunk dinamikus le-, oldalra gördülő, el-, előtűnő  menüket kialakítani.

Reklámvakság

Végezetül egy új kifejezést mutatnák be, az ún. reklámvakságot.

A reklámvakság a manapság olyan divatos csillogó, villogó, színes hirdetések következtében alakult ki az internet felhasználók jelentős körében. Ez azt jelenti, hogy egy weboldal meglátogatásakor hiába emeljük ki színesen, villogó felhívással a számunkra fontos információt, amelyet a felhasználóval közölni szeretnénk. Elképzelhető, hogy pont emiatt a reklám blokkokra jellemző megoldás miatt átsiklik a tekintetük ezen a részen, és nem fordítanak rá figyelmet.

Ez különösen hátrányosan érintheti weboldalunkat, ha a fejléc részt készítjük el ilyen módon, mert ezen keresztül megakadályozhatjuk, hogy a fejléc alsó részén lévő menüt megtalálják.

A felhasználók jelentős része nem szeret keresni. Emlékezzünk a cikk elején az első számú webergonómiai törvényre: “Ne törd a fejem”. Ha nem találja meg gyorsan, amit keresett, továbbáll. Gyorsan elhagyja az oldalunkat.

 

 

 

A weblapunk legfontosabb oldala

A weblapunk legfontosabb oldala

Amikor egy weboldalt készítünk, akkor feltehetjük a kérdést, hogy mi a weboldalunk legfontosabb oldala.

A legtöbben rögtön rávághatják, hogy a: főoldal, kezdő oldal, home page, start page, index oldal. Érdekes, hogy rögtön több féle, különböző néven hivatkozunk rá, tehát valóban ugyanarról az oldalról beszélünk? Ugyanazt értjük kezdő oldal elnevezés alatt? Szerintem a legtöbben igen, én most a kezdő oldal kifejezést fogom használni.

A weboldalunk “kezdő” oldala

GoogleSearchResultsIgen, nyilván való, hogy a weblapunk egyik legfontosabb oldala valóban a kezdő oldal. Azonban ne felejtkezzünk el arról, hogy most egy keresőoptimalizálással foglalkozó weboldalon vagyunk. Azért foglalkozunk a témával, mert mi a kereső, az organic találatok között szeretnénk jó eredményt elérni, tehát a keresőbe ha egy felhasználó beír pár kulcsszót, akkor szeretnénk, ha a mi oldalunk jelenne meg a kereső első oldalán, az első 10 találat között, legjobb esetben az első 3 találat között szeretnénk weboldalunk látni.

Miért fontos ez nekünk?

Mert a felhasználók jelentős részének a számítógép bekapcsolásával, a böngésző program elindításával is már problémája van, mit kezdjen tehát a böngésző görgetésével. Kimondhatjuk tehát, hogy igen, ezért szeretnék a kereső elejére, az első találatok közé kerülni. Ezzel kapcsolatban több tanulmány, vizsgálat, mérés látott már napvilágot, elhihetjük, hogy fontos pozíció.

Melyik oldalunk szerepeljen a kereső találatakor?

Mondjuk ki őszintén: nem érdekes. Ez lehet a főoldalunk, lehet valamelyik aloldalunk, de akár egy speciális oldal, egy termék oldala. Nekünk csak az a fontos, hogy a kereséséi találatoknál ott legyünk elől, a választható oldalak között legyünk. Nagyon fontos, hogy nem biztos, sőt az esetek jelentős részében nem a weboldalunk “kezdő” oldala fog a keresési találatok között megjelenni!

Kell-e a kezdő oldallal foglalkozni ezek után?

Mi sem természetesebb. Ha belátjuk a korábban leírtakat, akkor most vizsgáljuk meg a kezdő oldalunkat, de ne úgy tekintsünk rá, mint az elsődleges “bejáratra” a weboldalon, hanem mint az oldalon szerkezetének központi részére. Mire gondolok? A kezdő oldal legyen a weboldal kiinduló pontja. Tehát bármelyik aloldalra érkezve “vissza” tudjunk lépni rá, ott találjuk meg az oldalunk összes fontos témakörét, majd a témakörökön belül az aloldalakat. Használható kezdőoldalt készítsünk, hogy valóban az legyen a weboldalunk legfontosabb oldala.

Mik a legfontosabb hibák, amiket elkövetnek a kezdőoldal néven?

Milyen kezdőoldalakat készítenek, milyen szarvas hibák tapasztalhatóak.

Főoldalon nincs érdemi információ, csak nyelv választás

Sok helyen tapasztaljuk, hogy a weboldal első oldala semmilyen információt nem tartalmaz, pusztán pár színes zászlóra kattintva léphetünk be az oldal egy részére. Ez a megoldás szerencsére kezd kikopni a köztudatból, de még mindig látni ilyen hibát. Nagy lehetőséget hagyunk ki, ha nem használjuk ki az oldal adott előnyöket.

Főoldalon nincs érdemi információ, csak egy általános szöveg

Főként önkormányzati oldalakon, de több cég bemutatkozó oldalán is megtaláljuk, hogy ki a polgármester, mennyi örül, hogy az oldalra tévedtünk, vagy épp egy vállalkozás, hogy mióta működnek, mivel is foglalkoznak.

Ezek szép és fontos dolog a diplomáciában. A weben ez egy rólunk, köszöntő, kapcsolat oldalra való információ. De a látogató nem ezért érkezett az oldalunkra.

Lépjen be az oldalra

Már azt hittük az oldalon vagyunk, de még egyszer be kell lépnünk az oldalra?

Milyen legyen a kezdő oldalunk?

akadalymentes-websiteA kezdő oldalon legyenek jelen a legfontosabb információk, amivel el szeretnénk navigálni az oldalon a felhasználót. Nagyon fontos, hogy ne kelljen a felhasználónak gondolkodnia, hogy mit tegyen, jól felismerhető legyen az oldalunk működése, szerkezete. Ahogy a webergonómiával kapcsolatos fejtegetéskor gyakran mondani szokás “ne törd a fejem”. A látogató keresi a weboldalon az információt, gyorsan és egyértelműen meg akarja találni, nem gondolkodni akar.

Egy település weboldalának a példáján keresztül igyekszem szemléltetni.

A település weboldalának a látogatói egy része a településen lakó emberek, másik nagyobb része a látogatók. Egy célunk az lehet, hogy a településünk weboldalára látogatók jöjjenek el hozzánk, látogassák meg fesztiválunkat, szállást keressenek és találjanak, az idegenforgalmon keresztül hozzanak bevételt a településnek.

Ebben az esetben legyen kint a főoldalon, milyen fesztiválok vannak, lesznek, voltak a településen, milyen szállás, étterem, kikapcsolódást szolgáló helyeket találunk, milyen látnivalókat találhat meg, miért érdemes ellátogatni hozzánk. Csak röviden, figyelemfelkeltően mutassuk be a lehetőségeket, és teremtsük meg, hogy elnavigálhassanak mondjuk a szállások oldalára, ahol egy egyszerű, de gyakorlatias listát kaphatnak a szállás lehetőségekről. Például rögtön áttekinthető legyen, milyen szállások vannak, hogy néznek ki, mennyi embert tudnak elszállásolni, mindez mennyibe kerül éjszakánként. Ezen belül persze, tovább navigálhat az adott szállásra, ahol további részletes információkat találhat.

Ugyanez igaz a fesztiválokra. Juthasson el a kezdő oldalról a programajánló részre. Itt megtalálja a listát, hogy milyen programok, vannak jelenleg, milyen programok lesznek, milyen programok voltak/szoktak lenni a településen. Miért érdekes ez? Mert aki decemberben kerül az oldalunkra, érdekli, hogy ha most látogatja meg a települést, akkor milyen programok várják. Ha esetleg 2 hét múlva, milyen lehetőségei vannak. De ha rátalál a település sütőtök fesztiváljára, akkor megtudhassa, hogy június 2 hetében szokott lenni, alakíthatja úgy, hogy ekkor látogat hozzánk.

Hogyan lehet kiválasztani, meghatározni a megfelelő kezdő oldalt?

Természetesen tervezéssel, átgondolással, fontossági sorrend felállításával.

Meg kell határoznunk a weboldal célját, a legfontosabb szolgáltatásokat, lehetőségeket, meg kell ismernünk a látogatói szokásokat, hangsúlyozni kell a legfontosabb elemeket.

A meglévő és leendő oldal tesztelésére is célszerű különböző informatikai ismeretekkel rendelkező tesztalanyokat felkérni, magukra hagyni és figyelni, hogy navigálnak az oldalon, esetleg teszt feladatokat mennyi idő alatt, és hogyan találnak meg. Ezeket a teszteléseket egy papír alapú weboldal terven keresztül is el lehet végezni, még mielőtt elkezdenénk egy esetleg költséges fejlesztést.

A másik lehetőség, hogy egy hozzánk hasonló keresőoptimalizálási, webergonómiában, akadálymentes weboldal készítésben jártas vállalkozást kérnek fel a hibák feltárására.

Miből tudhatom meg, hogy valami miatt hibás a jelenlegi kezdő oldalam?

Amennyiben az eddigi leírás átolvasása nem segített hiba feltárásában, akkor egy weboldal statisztikai, analitikai támogatással lehet felmérni az oldalt. Ilyen pl. a google analytics használata. Ami rávilágíthat a hibánkra, az pár paraméter:

  • Kevés látogató érkezik az oldalra a keresőből
  • Magas a “direkt úton” érkező látogató a keresőhöz képest
  • A főoldalra érkező látogató több, mint 50%-a visszafordul, elhagyja az oldalt
  • Rövid a weboldalon töltött idő (általában 2-3 percnél alacsonyabb az oldalon töltött átlag idő)
  • Kevés oldalt néznek meg a látogatók (nagyjából 2-3 oldal/látogatás alatt van az átlag)
  • Kevesen iratkoznak fel a hírlevélre.

Miben segíthetünk?

Cégünknek van egy ingyenes keresőoptimalizálási ajánlata. Ezen belül elvégzünk egy olyan weboldal felmérést, amely feltárja az ilyen és hasonló jelenségeket is. Az ingyenes keresőoptimalizálási felmérés része:

  • keresőkben való helyezés vizsgálata
  • “konkurencia” áttekintése
  • weboldal kód szintű áttekintése
  • alapvető hibák feltárása, javaslat azok javítására

Az ingyenes felmérést követően főként üzleti weboldalaknak szüksége lehet további idő és költség igényes munkák elvégzésére. Ez azonban oldalanként, szolgáltatásonként, termékenként jelentősen eltérhet, és bizonyosan több munkával járhat:

  • webergonómia felmérés, tesztelés, tanácsadás
  • akadálymentesítés, oldal akadálymentessé tétele
  • kód javítás, átalakítás, weboldal átalakítás
  • keresőben való helyezés javítása, oldal előrébb juttatása
  • kezdő oldalra, találati lista elejére juttatás

Amennyiben bármilyen kérdése kerülne fel, elérhetőségünkön keresztül felvehetik a kapcsolatot velünk.

 

 

Keresőoptimalizálás – Google – Konteo blog

Keresőoptimalizálás – Google – Konteo blog

Ha kereső optimalizálásról beszélünk, akkor ez az esetelk nagy részében csak a Google keresőről, mint a legnagyobb keresési szolgáltatónak való megfelelésről szól általában. Ez igaz is abban a formában, hogy a Google forradalmasította a keresést, sikerült egy nagyon jó, minőségi szolgáltatással elérniük kellő ismertséget, ezen keresztül az óriási részesedést a keresésben.

A növekedésével a Google kereső elkezdte fejleszteni a szolgáltatásai körét, ami szinte teljesen ingyenesen és kiemelkedő rendelkezésre állással elérhető számunkra. Azonban mint már számos esetben megtapasztalhattuk, hogy túlzott nagyság és a monopolhelyzet közeli állapottal együtt megváltozik a cégek gondolkodása és ezzel együtt a felhasználókkal való viszonya is.

Ennek a bejegyzésnek a Konteo blog kapcsolódó blog bejegyzését olvasva került terítékre. A korábban már bennem is egyre jobban körvonalozódott üldözési mánián alapuló elgondolásom megerősítéseként éltem meg a cikk olvasását.

Ha valaki nem is hisz az ilyen és hasonló elméletekben, annak is érdekes, “szórakoztató” olvasmány lehet az írás.

A hivatkozozz cikk itt olvasható: http://konteo.blogrepublik.eu/2013/11/03/a-google-konteok

Mi is a google kereső a keresőoptimalizálás szempontjából

Kezdjük el vizsgálni, mit javasol a legtöbb keresőoptimlizálással foglalkozó cég a weboldalunkkal kapcsolatosan. Mi az amit használunk, használhatunk a weboldalunkhoz kapcsolatosan.

1. Google Analytics kód

Először is a weboldalunk forrásába elhelyezzük a Google Analytics kódját. Nagyon hálás monitorozó eszköz, rengeteg információt összeszed a számunkra, gyakorlatilag kiadjuk a teljes rendszerünk, weboldalunk működését a Google-nak. Aki cserébe szép grafikonokat biztosít nekünk. Ennek örülönk, hisz  ezeket az információkat csak sok munkával lennénk képesek összeszedni. Ne felejtsük el, hogy ezzel az ő részükre is biztosítunk minden információt.

2. Google Webmaster Tools

Innen is elhelyezzük a megfelelő kódot és további nagyon hasznos információkat kapunk az oldalunkról. Nagyon sok értékes tool segíti a munkánkat, hogy megtudjuk, ők hogyan látját az oldalunk, vagy mit szeretnének látni. Akár mág további segítséget is kapunk, milyen optimalizálásokat végezhetünk, hogy legjobban megfeleljünk. Hát igaz, ami igaz, a Google is eltárol némi adatot. Persze olyat is, amit mi már törölni szerettünk volna. Ő majd megjegyzi helyettünk.

3. Google kereső

Természetesen látjuk a Google-től kapott információból, hogy a többi kereső mennyire nincs már a piacon, szinte csak tőlük érkeznek látogatók. Mi sem fontosabb, hogy a google-ben érjünk el jó helyezést. Persze sajnálatos módon már nem tudunk másról semmilyen információt egyszerűen megtudni, mert sajnos ez idővel egy policy lett. Lehet ők mágis többet tudnak, mint, mi nem férhetünk hozzá minden általunk küldött adathoz?

4. Gmail levelezés

Nagyon sokan haszáljuk a gmail levelezést, de más nem vannak olyan ismerőseink, akik azt használnak. De akár a cégünk is választhatta, hogy a google szervereit veszi igénybe levelezés kiszolgálónak. Ha kicsit mélyebben beleolvasunk az elfogadott felhasználási feltételekbe, kiderülhet, hogy ha úgy érzik, esetleg felhasználhatják, mások részére átadhatják a levelezésünket. Természetesen élhetünk abban a hitben, hogy nem teszik, pont ellenünk nem gyújtenek adatot, de mi van, ha épp semmilyen adatot nem törölnek, hanem megtartják későbbi felhasználásra? Ki tudja.

5. AdSense használata

Ne felejtkezzünk el ingyenes szolgáltatásokat nyújtó jótevőnk, mennyi reklámot szolgáltat nekünk, de akár lehetőséget biztosít, hogy mintegy amerikai álomként az Google hirdetési szolgáltatását használjuk és gazdagodjunk meg csak abból, hogy van egy weboldalunk, és néha a látogatóink rákattintanak az ott elhelyezett AdSense hirdetésekre. Annyiban kapcsolódik a keresőoptimalizáláshoz, hogy sokan pont ezen bevételek növelésére hozzá létre a nagy forgalmú oldalakat, többszörözték a lapokat. Egyszerű, gyors módszerekkel lehetett olyan oldal farmokat létrehozni, ami biztosította a nagy forgalmat, azon keresztül a folyamatos bevételt.

Persze ebben a szerződésben is célszerűen elhelyezték, hogy mindenféle saját döntésük alapján letilthatják a kifizetést, megszüntethetik egyoldalúan a szerződést, amennyiben a Google úgy dönt, hogy csalsz és nem tartod be az AdSense felhasználási feltételeket. Természetesen nagyon sok példa van ennek alkalmazására is.

6. AdWords használata

Elméletileg nem kapcsolódik a keresőoptimalizáláshoz, hacsak azzal nem, hogy elvileg a Google nem biztosít előnyt, ha AdWords hirdetésen keresztül igyekszik egy weboldal forgalmat szerezni az weboldalára, akár az AdWords-ből érkező látogatókból keletkező vásárlások konverziós rátájával bizonyítani a hasznosságát. Sokat költő ismerősem tapasztalata alapján azonban ahogy növekszik az AdWords-re fordított költsége, úgy sikerül növelni a konverziós rátát is (hogy-hogy nem). Bizonyos esetekben akár az organic találatok között is hátrébb szorult az oldaluk, aminek a hatására nem célszerű az AdWords hirdetést nélkülözni. Persze ezekre  a működésekre nincsennek, nem lehetne bizonyítékok, mert szerencsére egy weboldal rangsorolását  annyi féle befolyásoló tényező határozza meg, hogy bármely okozhatja, ha épp adott helyzetben az oldal hátrébb került a találati listán.

7. YouTube, Google Plus

A Google két hasznosnak ítélt közösségi oldal megoldását is használjuk. Hasznos lehet az oldalunk kereső optimalizálásba. Érdekes lehet megfigyelni, hogy a regisztráció nagyon rövid és pár napon belül szinte minden személyes adatok felkerül rá. Segítenek a levelezési partnereink meghívásában, az ismerősök felsorolásával, de akár a mobil telefonszámunk is rögtön megjelenhet.

8. Android, Google Chrome

Mobilon már rögtön igénybe vehetjük a Google szolgáltatásait a saját a Android operációs rendszerét használva. Szerencsések vagyunk, hisz rögtön megkaphatjuk az összes kapcsolatunk minden lényeges adatát, nem kell fölösleges időt töltenünk, hogy az új telefonra gyüjtsük azokat.

A Google Chrome használata is megkönnyíti az életünk, minden apró mozdulatunk megküldi a központnak, így pontsan azokat a találatokat kapjuk, amire kíváncsiak vagyunk, azon reklámokat, amit kerestünk, sőt a keresésünk is hasznosan és gyorsan támogatja.

Tehát valóban szükség van a keresőoptimalizálásra?

Természetesen a korábbi bekezdés felsorolását tovább folytathattuk volna a sok hasznos, ingyenes szolgáltatással, amit kaptunk a Google Maps, a Google Street View, Blogger, Picassa, Google Calendar, Google Translate, Google Talk és még sorolhatnánk szolgáltatásokon keresztül, és egy részét a keresőoptimalizálási témakörhoz is kapcsolhatnánk, de talán ezen szolgáltatások egyelőre kevésbé érintettek a SEO-ban.

Apropó, miről is beszélünk? SEO-ról? Mi próbálunk új információt adni, optimalizálás útján elérni, hogy mi legyünk a hasznos találat, mi kerülhessünk előre a keresőben. Fizetünk sok-sok pénzt kereső optimalizáló cégeknek, hogy megtegyék helyettünk, feljuttassák az oldalunkat a csúcsra.

Van ennek még értelme?

Nem tudjuk, igyekszünk bízni, hogy mégis szorult még egy kis jószándék ebbe a kereső óriásba. Én azonban megrendültem, kezdem hinni, hogy fontosabb a pénz, a bevétel, a kormányok, titkosszolgálatok kiszolgálása, a kémkedés, a személyes adatok gyűjtése, megfigyelés, korlátozás és szűrés.

Érdemes elolvasni a Konteos blogot, átgondolni, mi az amit eddig megosztottunk rajta, amit elmondtunk, amit tudhatnak rólunk. Tudunk még bármi új dolgot megosztani? Érdemes optimalizálnunk a keresők számár, ha csak úgy, abban a formában és az az információ található meg, amit velünk meg kívánnak osztani?

 

 

Google rangsor befolyásoló tényezők 5. rész

Google rangsor befolyásoló tényezők 5. rész

A keresőoptimalizálás egyik fontos feladata a Google rangsorolási tényezők kifürkészése, ezzel a legjobb kereső helyezés elérése. A jól keresőoptimalizált oldal, domain rangsorolását befolyásoló tényezőket igyekeztünk összeszedni részben a saját, és részben mások gyakorlati tapasztalata alapján. Természetesen nem minden tényező egyenlő súllyal kerül felszámításra, de mégis célszerű ezek figyelembevételével felépítenünk a keresőoptimalizálási munkánkat.

Social média, közösségi oldalak rangsorolási hatásai

  • Delicious adatok a doménről, vagy az oldalról
  • StumbleUpon adatok a doménről, vagy az oldalról
  • Twitter adatok a doménről, vagy az oldalról
  • Myspace adatok a doménről, vagy az oldalról
  • Linkedin adatok a doménről, vagy az oldalról
  • Facebook adatok a doménről, vagy az oldalról

A közösségi oldalak fontossága kicsit talán túl van misztifikálva, mint az ilyen oldalak jellegéből adódik, nagyon megbízhatatlan információt tartalmazhatnak, könnyen lehet mély és kiterjedt kapcsolati rendszert kialakítani velük, mindenzt szinte felügyelet nélkül is.

Emiatt úgy gondolom, hogy bár fontos lehet a megjelenés a közösségi oldalakon, de túl nagy hangsúlyt nem érdemes fordítani rá, és számítani a sok pozitív seo hatásra.

Egyébként ilyen és hasonló oldalakról jelentős számú látogatót kaphatunk, erre természetesen már üzlet is alakult, de tudunk kell, hogy ez egy black hat seo módszer, ami nagyon nem támogatott, hosszútávú alkalmazása biztosan hátrányosan hat az oldalunkra.

A bejegyzés sorozattal kapcsolatos további oldalak:

 

Google rangsor befolyásoló tényezők 4. rész

Google rangsor befolyásoló tényezők 4. rész

Igyekeztünk összeszedni egy listát arról, milyen tényezők határozhatják meg a Google rangsorban való megjelenést. Ezen tényezők nagyrészt a tapasztalatok alapján összeszedett lista. Ennek megfelelően célszerű felhasználni az információt. Aki átnézni a listákat rájön azonban, hogy egyszerűen tartható és gyakorlatban is látható, hasznos megoldásokról van szó.

Rangsor befolyásoló tényezők az adatok forrását tekintve

  • Bejegyzések, oldalak kora, mióta létezik, mennyi volt a használata
  • A korábbi keresések, találatok az adott domain névre a korábbi időkből és ez mióta létezik
  • A domain név kora, a hivatkozások, a vele összeköthető szolgáltatás, vállalkozás
  • A keresőből érkezett kérést követő viselkedés tulajdonságai – például tovább navigálnak-e az oldalon, ott maradnak-e
  • A keresőből érkezett kérést követően mennyi időt töltenek az oldalon – jó találat esetén valószínűleg több időre maradnak
  • A Google saját adatai, szavazatok, minősítések, megjegyzések
  • Kapcsolatok, linkek a gmail levelezésekből, mennyire kerül levelezésben szóba az oldal

Összességében az egyik nagyon fontos rangsorolási pontok. Mint látható, hogy a Google a saját rendszeren keresztül és annak elterjedségének kihasználásán keresztül a valódi felhasználói folyamatok monitorozásából igyekszik levonni következtetést, hogy milyen az oldalunk.

 

Kapcsolódó, egy korábbi bejegyzés a témában:

 

 

 

 

 

Google 200 rangsor 3. rész

A Google 200 értékelési szempontja

A Google feltételezett 200 értékelési szempontja, ami alapján a Google kereső figyelembe vesz egy weboldal értékének és így a keresési találatok között megjelenítésének a meghatározásához. Természetesen ez a lista nem a google-től kapott lista, hanem tapasztalati úton összegyűjtött javaslat, ajánlás, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ezek betartásával jobb helyezést lehet elérni.

3. rész A weboldal és tartalmának földrajzi elhelyezkedése

A Google igyekszik földrajzilag is behatárolni a keresési találatokat azért, hogy a látogatók a földrajzi helyükhöz legközelebbi, így relevánsabb találatokat kapják meg a keresésükből. Ennek az ellenőrzésnek is van egy értékeli szempontja, amelyet igyekeztünk összeszedni.

  • A domain név ország kódja, a domain TLD (ISO 3166 contry code). Célszerűen a magyar találatok között a .hu TLD végződésű domain neveket részesítik előnyben.
  • A weboldal tartalmának a nyelve, a nyelvi beállítás. Tehát magyar nyelvű oldalak jobban szerepelhetnek, és nagyon javasolt a Content-language meta tag megadása.
  • A weboldalunkra mutató, ebből az országból (TLD alapján). A .hu végződésű weboldalakról érkező linkek száma, minősége.
  • A kiszolgáló szerver IP címe alapján meghatározható földrajzi elhelyezkedés. Célszerű magyar weboldalakat magyarországi szerveren üzemeltetni.
  • A Google mérnökei és minősített értékelők véleménye. Igyekszik a google humán módon is ellenőrizni a legfontosabb weboldalakat, így egy minőség ellenőrzést végeznek a találatok között.
  • A “Google Webmaster Tools”-on belül a földrajzi beállítás helyessége. Jelezzük, hogy Magyarország és a magyar közönség a cél.
  • A Google Local, tehát a Google maps-on szerepeljen a vállalkozás, a weboldal. A weboldal, vállalkozás kerüljön fel a google maps-ra, így a google plus-on is legyen oldala. Ezzel is erősítve, pozicionálva az oldal földrajzi helyét.
  • Szerepeljen a weboldal text formátumban a weboldal, vállalkozás címe.
  • A cím lehetőleg azonos legyen a domain név nyilvántartásban lévő címmel is.
  • A látogató számára pontosan jelzett földrajzi elhelyezkedés. Esetleg a látogató földrajzi helyzetének megjelenítése.
  • A látogató akár a földrajzi helyzetének megfelelő találatokat kapja az oldalon.

Kérjük vegyék figyelembe, hogy egyes javaslatoknak meg lehet egyszerűen felelni, másokat bizonyos weboldalakon nem kell és nem is lehet megvalósítani. Valamint a folyamatos kereső motor optimalizálással a google bizonyos dolgok jelentőségét módosíthatja, másokat akár meg is szüntethet. Ezért nehéz dolog jó összeállítást készíteni a szükséges dolgokról. Mi inkább csak azért állítottuk össze a listát, hogy egy támpontot mutassunk, hogy mi az az irány ami felé érdemes elindulni, ha jobbá akarjuk tenni a látogatóink számára a weboldalunk.

A bejegyzés csoport

 

 

Google 200 rangsor 1. rész

A Google 200 értékelési szempont

Spanish dictionary pages up into the airIgyekeztünk összeszedni azt a kb. 200 értékelési szempontot, amit a Google kereső figyelembe vesz egy weboldal értékének és így a keresési találatok között megjelenítésének a meghatározásához.

1. rész: Negatív besorolási tényezők

Ezek azon feltételek, amelyek negatívan hatnak weboldalunk rangsorolására. Ezek egy részére nincs hatásunk, de igyekznünk kell, hogy elkerüljük ezek fennállását. Vagy szüntessük meg ezeket a hibákat.

  • Cloaking – olyan, főként szándékos csalás, amely során a weboldalt a látogató és a kereső számára másként jelenítjük meg. Gyakorlatban különböző tartalmakat, pl. kulcsszavakkal megtömött oldalrészek a keresők számára.
  • Link Broker – olyan, már ismert és elítélt linkcseréléssel foglalkozó oldalról kapunk linket, amely igénybevételen emiatt negatív hatással van a mi oldalunkra is.
  • Web Spam Sites – web spam-nek nyilvánított oldalról, vagy website-ról ránk mutató linkek.
  • User Agent megkülönböztetés – az alkalmazott böngésző, így annak azonosítására szolgáló ún. User Agent függvényében más-más tartalom megjelenítése. Mostanában a leggyakoribb ilyen hiba lehet a mobil készülékek esetén más webtartalom mutatása.
  • Megbízhatatlanság – a gyakori weboldal és szerver elérhetetlenség.
  • Láthatatlan tartalmak – háttérszínnel, vagy a háttér színéhez nagyon közeli színnel írott tartalmak, amelyeket a felhasználók nem láthatnak.
  • Web Spam Domains – linkek, olyan domain nevekről, amellyel web spam forrásnak lettek nyilvánítva.
  • Same Anchor Text – azonos szövegek ismétlése az anchor elemkben, tehát az alt, title elemekben.
  • Cloaking IP – IP cím (forrás) alapján megkülönböztetett tartalom.
  • Láthatatlan terület – a weboldal olyan területére kihelyezett tartalmak, amelyek a látogatók számára láthatatlanok.
  • Sok dinamikus paraméter – a túlzott paraméter használat a dinamikus linkekben.
  • Azonos IP “C” tartomány linkek – nem támogatott, ha túlságosan sok link érkezik olyan weboldalakról, amely szerverek IP cím tartománya az ún. “C” IP cím tartományon belülről érkezik. Leegyszerűsítve  a 192.168.123.xxx IP címnek 123 a C tartománya.
  • Bait-and-Switch – kampányok, olyan hirdetések, amelyek nagy forgalmat generálnak, pl. nagyon kedvező árral csábítanak egy weboldalra, ahol valójában nincs a kedvező árú, és helyette egy más terméket kínálnak.
  • Kulcsszó többszörözés – az oldalon egy bizonyos kulcsszó sűrűsége nagyon magas.
  • CSS text eltüntetés – css technika alkalmazásával teszünk láthatatlanná szövegrészeket.
  • Kulcsszó TITLE többszörözés – többszörös kulcsszó szerepeltetés a title tag-ban.
  • Kulcsszó az URL-ben – kulcsszó túlzott alkalmazása az url-ben.
  • Megtévesztő kampányok – a felhasználók megtévesztésére alapuló kampányok.
  • Álcázás Javascript/Rich Media forráson alapulva.
  • Álcázás a Cookie információk szerint.
  • Linkek alacsonyminőségű fizetős katalógusokból.
  • Túlságosan sok link saját tulajdonú oldalakról.
  • Linkek webspam oldalakra, websiteokra.
  • Linkek web spam domain nevekre.
  • Viral marketing – virushoz hasonló marketing tevékenységet folytató weboldalak linkelése.
  • Pozitív felhasználói élmény okozása, a felhasználó részére egyedi tartalom mutatása.
  • Belső linkek túloptimalizálása
  • “Poison” kulcsszavak használata külső linkek felől. Ilyen gyakori kulcsszó a viagra.
  • Régi “megvásárolt” domain átlinkelés felhasználása.
  • Kiemelkedően hosszú URL
  • A láblécben található linkek “anchor” szövegeinek túlzott kulcsszó használata.
  • A META leírásában túlságosan nagy kulcsszó sűrítés.
  • Túlzott “nofollow” külső link használata.
  • Fórum alapú link építés, az aláírásban szerepeltett linken keresztüli látogató gyüjtés
  • Túlságosan hosszú TITLE tag használata.
  • Kulcsszó túlzott használat a KEYWORDS meta tag-ban.

Az itt látható lista több ajánlás alapján és saját tapasztalatok alapján összegyüjtött lista, nagy figyelmet ell fordítani ezen dolgok elkerülésére.

 

A GOOGLE 200 rangsorolási tényező cikksorozatunk további részei

Következő cikk a sorozatban: Google 200 rangsor 2. rész: 2. rész: Negatív faktor a besoroláskor a külső linkek tekintetében

Anchor Text – megnevezés

Anchor Text – megnevezés

Az “anchor text”, megnevezés szintén egy olyan követelmény, ami része a szabványnak megfelelő HTML kód készítésének.

Az anchor text egy megnevezés, egy leírás, egy szöveges rövid bemutatása a képeknek és a linkeknek. A képek esetén a kötelezően megadandó (lehetőleg egyedi) alt paraméter, míg linkek esetében a title paramétert értjük. Ezek beállítása is több estben hiányzik, hiányos, más esetekben viszont nem releváns a tartalma és ezért nem értékes.

Keresőoptimalizálási szempontból megoszlik a vélemény, hogy ennek mekkora a jelentősége. Többen azt állítják, hogy ezek kitöltése nem fontos a keresők számára, ugyanis maguk határozhatják meg azt, hogy a linkek hová mutassanak, de persze a képek esetében még nincs ilyen egyszerű dolga a kereső motornak. Másrészt ennek a kitöltése fontos az oldal kódjának a szabványos állapotához, amit többen fontosnak tartanak. Így talán abban maradhatunk, hogy jobban szeretjük, ha egy weboldal kódja szabványos. Ennek része, hogy ezek a paraméterek is ki legyenek és lehetőleg pontosan töltve. Kárt pedig elméletileg nem okozhatunk vele.

Kulcsszó többszörözés

Itt érkeztünk el az utolsó gondolatsorhoz, újra a black hat egy technikához, amit bár nem tilt a google, de annyira nem is nagyon kedvel. Egy bizonyos szint után viszont tilt, és büntet is. Gyakorlatilag, mikor ezeket a felhasználó által láthatatlan paramétereket feltöltjük az oldalunkhoz áhított kulcsszavakkal. Ezzel jelentősen ronthatjuk a link, kép megbízhatóságát. Emiatt nem támogatott, vagy tiltott módszer.

Link gyűjtemény, backlink

Végezetük a backlink-ekről, a visszamutató linkekről. Sajnos nem csak mi helyezhetünk el a weboldalunkra mutató linket, hanem mások is megtehetik, hogy az oldalunkat a tudtunkon kívül linkelik. Ez természetesen az esetek jelentős részében jó nekünk, hogy ha valaki más “ajánlja” a weboldalunk az pont az az eljárás, amit a link építő vállalkozások végeznek el pénzért nekünk (AdWords vs. Generic Results), természetes módon az előzőt jobban értékelve.

Ami miatt ez bekerült ebbe a bejegyzésbe, hogy sajnos a külföldön alkalmazott eljárást, már a magyar weboldalak esetében is alkalmazták, miszerint rosszindulatú linket helyeznek el a weboldalunkra. A rosszindulatú forrása lehet:

  • a linkek magas száma (amit a google tiltani fog),
  • helytelen, rossz kulcsszóval linkelés,
  • egyéb károkozásra irányuló link

 

Google kereső találati lista

Google kereső találati lista

A google találati lista oldal bemutatása

A google az egyik leggyakrabban alkalmazott kereső motor a keresésekre, így általában a kereső optimalizálással foglalkozók kereső optimalizálás helyett a google optimalizálás kifejezést is szokták használni. Ennek ellenére nagy a verseny a keresők között, ezért is fejlesztik, folyamatosan igyekeznek a legjobb találatokat megjeleníteniük egy-egy keresés során a kereső találati oldalon.

A keresés egy ingyenes szolgáltatás, amelyért nem kell fizetnünk, de mint ilyen és mint óriási infrastruktúrával rendelkező szolgálatónak, fenn kell tartania a szervereit. Ezeket ők is reklámokból, a google a saját megoldását az Adwords-öt használja.

GoogleSearchResultsAhogy a fenti képet megnézzük, és láthatjuk a kereső találati listán is , 2 hasábból és 3 részből áll a találati oldal.

A bal oldali szélesebb hasáb két részre tagolódik, a felső 3 “találat” egy világos “sárgás” boxban 3 releváns AdWords “Sponsored Links”, azaz fizetett hirdetést láthatunk, majd az alsó részen általában 10 találat az úgynevezett “Organic search” , vagy “Organic results” a normál találati ok felsorolása. A jobb oldali keskenyebb részen újabb AdWords találatokat láthatunk.

AdWords hirdetések

Mint említettük a fizetett hirdetések blokkok a google fenntartására szolgáló hirdetések, az ott hirdetők a hirdetéseik megjelenése és a kattintások után fizetnek a google-nek. A találatok releváns találatnak tekinthetjük, hisz a hirdetők megadják, hogy milyen keresőszavakra, mikor, naponta hányszor, vagy mennyi összeg határig jelenjen meg a hirdetés. Az itt megjelenő hirdetések nem számítanak kereső optimalizálási eredménynek , az itt látható hirdetések díjazás ellenében jelennek meg! Olyan szempontból nem biztos, hogy relevánsak a keresésünkre, hogy elképzelhető, hogy csak egy adott gyakori kulcsszóval próbálják az ügyfeleket az oldalukra csábítani, hogy aztán ott eladhassanak nekik egy kicsit más szolgáltatást.

Normál találati lista (Organic results)

A normál találati listában találhatjuk azokat a találatokat, amiket a google a tartalmuk után a legrelevánsabb találatnak nyilvánítanak. Ebbe a találati listába a google alapszabályának megfelelően pénzért, tehát azért mert valaki fizet érte, nem lehet bekerülni, előnyt szerezni emiatt.

Az itt található oldalak a valódi értékük, esetleg jó keresőoptimalizálási szakemberek munkája gyümölcseként kerülhetnek. A Google és általában a keresők nagy figyelmet fordítanak ezekre a találatok, hogy jó keresési eredményeket adjanak a számunkra, ezzel saját megbízhatóságukat és értéküket növelve.

Erről az optimalizálásról, a kereső motor frissítéséről szólnak, az időről-időre kiadott kereső motor frissítése, mint a legutóbbi ilyen frissítés amely a PANDA fantázianevet kapta.

Keresési találati lista élére jutás

A keresőoptimalizálással foglalkozó  cégek legfontosabb feladata a találati lista első oldalára juttatása a weboldalnak.

A keresési találati lista első oldala

A találati lista első oldala az, ahová jutunk a keresésünket megadva. Az első 10 találat a megadott kereső kifejezésre, kulcsszóra. Az első oldalon való szereplés – több tapasztalatra, vagy felmérésre hivatkozva – azzal “jár”? hogy a keresők 90% ezen találatok közül választja ki azt az oldalt, amelyre továbblép. Például ezen találatok közül szerzik meg az ügyfelet a konkurencia elől. Tovább menve a képernyő felbontásokat és képernyő méreteket megfigyelve a legkiemelkedőbb részesedése az első 3 helyezettnek van.

Ezért tehát a nagy verseny az első oldalra jutásért és lehetőleg az első 3 helyre kerülésért.

Egyszerű, vagy nehéz az első helyre juttatása a weboldalnak?

Tapasztalatunk szerint egy bizonyos témában jól megszerkesztett weboldal – amilyen több is köthető cégünk weboldal és webáruház készítési munkájához – minőségi tartalommal, és hosszútávú megbízható működéssel fenntartható helyezést érhet el. Ez természetesen sok, folyamatos optimalizálással, az oldal átalakításával, a keresők elvárásainak a figyelembevételével, valamint a látogató szokások analízisét követő feladatot követel meg tőlünk. A keresőoptimalizálás nem egyszeri feladat. Az olyan SEO cégek, akik rövid időn belül a csúcsra képesek weboldalunk juttatni általában nem támogatott eszközökkel képesek csak oda juttatni a weboldalt, amit aztán a kereső motor tökéletesítését követő frissítés során az oldalak rendre visszasorolódnak a ranglistában.

Történt ez számos weboldallal a mostani Google Panda frissítését követően is.